FOGÁGYBETEGSÉG, TASAKOK, ÉS MI AZ AZ EMDOGAIN®? – 2. RÉSZ
Előrehaladottabb fogágybetegség esetén az íny és a fog közötti rés 5-6 milliméternél is nagyobb lehet, ekkor beszélünk tasakokról. Blogbejegyzésünk első részében a fogágybetegség kialakulását, illetve az alapvető, további állapotromlás elkerülése érdekében szükséges kezeléseket, teendőket részleteztük.
Klinikánkon szolgáltatásaink között elérhető parodontológiai regeneratív eljárás, mely során a prémium, svájci Straumann Emdogain® anyagot alkalmazzuk a fent említett tasakmélység csökkentése érdekében.
Milyen típusú anyag az Emdogain®, hogyan hat?
Az Emdogain® egy speciális zománc mátrix fehérjét tartalmazó gél, mely serkenti a szervezetet a fogágy szöveteinek (gyökérhártya, kollagénrostok) újraképzésére, emellett a gyökérfelszín cementújraképződését is elősegíti.
Valójában a gélben található fehérje (amelogenin) nem idegen a szervezetünk számára, mert az állcsont, illetve fogfejlődés során ugyanez a fehérje biztosítja a megfelelő fejlődést. Azonban fejlődési szakasz végén a testünk többé nem állítja elő az amelogenint.
Vannak kontraindikációi a műtétnek?
Igen, mint minden műtétnek, ennek a beavatkozásnak is lehetnek akadályai:
- a fogágybetegség fennáll, gyulladásban van
- a páciens szájhigiénéje nem megfelelő
- a páciens dohányzik
- ha a páciens általános egészségi állapota nem engedi meg
Hogyan zajlik az Emdogain® alkalmazásával történő parodontális regeneratív műtét?
A műtét helyi érzéstelenítésben történik. A terület műtéti feltárását követően az orvos alaposan megtisztítja a gyökérfelszíneket kézi, valamint gépi eszközökkel az esetleges felrakódástól, baktériumoktól. Következő lépésként egy kémiai anyaggal (24% EDTA) is előkészíti a felületet (gyökérfelszíneket) az Emdogain® alkalmazása előtt. 2 perc behatási időt követően az EDTA eltávolításra kerül és az orvos feltölti a műtéti területet az Emdogain® géllel. Végezetül az ínyt visszafektetve összezárja varratokkal a sebet. A műtét időtartama átlagosan 1-1,5 órát vesz igénybe, természetesen ez annak is függvénye mekkora területet érint a beavatkozás.
Mire szükséges figyelni a műtétet követően?
Alapvetően a kérések megegyeznek egy átlagos szájsebészeti beavatkozást követő javaslatokkal. Így étkezés terén érdemes figyelembe venni a megkötéseket, valamint ügyelni kell a szájhigiénére, kifejezetten a varratszedésig, amire a műtétet követő 7-14. napon kerülhet sor.
Bővebben a szájsebészeti beavatkozást követő teendőkről ITT olvashatsz.
Fogászatunkon Dr. Biró Lukács közel 20 éve végez parodontológiai helyreállító műtéteket a Straumann Emdogain® anyaggal. Az eljárásnak köszönhetően a tasakok mélysége csökken, ezáltal lényegesen könnyebb a tisztántartása, ami a megfelelő szájhigiénéhez elengedhetetlen.
Fontos szem előtt tartani, hogy a fogágybetegség kezeletlenül a fogak elvesztéséhez vezet! Klinikánkon számtalan esetben állítottuk meg sikeresen pácienseink fogágybetegségének előrehaladását, illetve tapasztaltuk meg az Emdogain® hatékonyságát a lágy-, valamint keményszövetek regenerációjában.