MINDEN, AMIT A FOGFEHÉRÍTÉSRŐL ÉRDEMES TUDNI – 2.rész

 In Kategória nélküli

Hogyan történik a fogfehérítés?


A fehérítés során az alkalmazott fehérítőszer hatására a pigmentrészecskék szétesnek és
színtelenné válnak. A fogfehérítés történhet rendelői, valamint otthoni körülmények között.

PROFESSZIONÁLIS (RENDELŐI) FOGFEHÉRÍTÉS
A kezelés során kiemelt figyelmet kell fordítani a fehérítést végző szakembernek (orvos vagy
dentálhigiénikus) a lágyrészek védelmére. Ellenkező esetben nem kívánt irritációt okozhat a
fedetlenül maradt nyálkahártya felületeken a fehérítésre használt anyag, valamint az UV
lámpa. Ennek elkerülése érdekében első lépésként egy speciális gél kerül az ínyre, ami fény
hatására megszilárdul. Az előkészületeket követően felkerül a fehérítő zselé a fogak felszínére
egy ecset segítségével, egyenletesen eloszlatva, amit 15 percen keresztül az erre a célra
kialakított LED lámpával világít meg a szakember. 15 perc leteltével a zselétől megtisztítja a
fogakat, majd újabb egységnyi fehérítőszert visz fel a felszínekre és világítja meg ismét
negyed órán keresztül. Ezt a ciklust szükség, illetve igény szerint háromszor vagy négyszer
lehet megismételni. Végezetül egy speciális lakkot oszlat el a szakember a fogakon, ami segít
csökkenteni az esetlegesen fellépő érzékenységet.


Ezzel a módszerrel akár 5-7 árnyalat különbséget is el lehet érni, ami azonnal látható. A
kezelés időtartama nagyságrendileg 2 óra, hatása viszont bizonyítottan tovább tart az otthoni
fogfehérítéssel szemben. További előnye, hogy kontrollált közegben zajlik a szakember által,
az íny védve van a fehérítő anyagtól és minimalizálva van az esély a lenyelésére is

OTTHONI FOGFEHÉRÍTÉS
Azoknak, akik otthoni körülmények között szeretnének fogfehérítést végezni, első lépésként
egy lenyomatvételen szükséges megjelenniük a rendelőben. A fogtechnikus a lenyomat
alapján tud készíteni egy egyedi, személyre szabott sínt. Ha a sín elkészült a fogorvos vagy
dentálhigiénikus átadja a fehérítő készlettel együtt. A sínbe egészen kis mennyiségű anyagot
szükséges beletölteni, majd ezt követően a fogakra felhelyezni. Utolsó lépés a felesleges, sín
alól kifolyt zselé eltávolítása az ínyről. Létezik fehérítőanyag, ami egy egész éjszakán át fejti
ki hatását, de másik anyagot viszont 30 perc elteltével el kell távolítani. A fehérítőanyag
alkalmazási idejéről minden esetben tájékoztat a szakember.

Recent Posts