A 3 LEGNAGYOBB TÉVHIT A FOGÁPOLÁSSAL KAPCSOLATBAN

 In Fogápolás

A fogmosás egész életünk során végigkíséri a mindennapjainkat, mégis van néhány dolog,
amit sokan helytelenül tudnak a fogápolással kapcsolatban. Ebben a bejegyzésünkben
szeretnénk eloszlatni pár tévhitet.

1. tévhit – „Minden étkezés után azonnal mossunk fogat.”

Számos ember közvetlenül étkezés után mos fogat, ez azonban károsíthatja a
fogzománcot. Ennek magyarázata a következő. Savas ételek fogyasztása során a
szájüreg közege is enyhén savas lesz, ami miatt a fogzománc sérülékenyebbé válik. Ha
étkezés után közvetlenül és nem megfelelő technikával mossuk fogainkat, a zománc
felső rétege könnyen áldozatul eshet. A kissé megkopott zománc egyre kevésbé tud
ellenállni a káros hatásoknak, ezáltal a fogszuvasodás kialakulásának veszélye is
megnő.


Ezzel szemben ha a savas ételek, italok elfogyasztását követően várunk fél órát a
fogmosással, a nyál által termelt enzimek ki tudják fejteni jótékony hatásukat. A száj
pH-értéke normalizálódik és így a fogzománc már kevésbé lesz sérülékeny.


Különösen fontos erre odafigyelni, ha olyan ételt vagy italt fogyasztunk, mint pl. a kóla,
amit az erőteljesen savas ételek közé sorolhatunk vagy a különböző gyümölcslevek,
melyek a közepesen savas ételek csoportjába tartoznak. A kávéról bár kevesen
gondolnánk, de érdemes tudni, hogy enyhén savas kémhatású, ezért ennek fogyasztását
követően is javasoljuk a fél órás időtartam betartását.

2. tévhit – „Étkezés után egy alma felér egy fogmosással”

Nem vitás, az alma kifejezetten jó hatással van egészségünkre, hiszen nagy
mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat és vitaminokat. Ugyanakkor felhívnánk a
figyelmet arra, hogy pusztán az almaevés nem tisztítja meg a fogakat, ezért ne próbáljuk
helyettesíteni ezzel a fogmosást. Bár az alma alkalmas a fog egy részének
megtisztítására állagának köszönhetően, de a fogközökből, illetve az ínyszéli részekről
nem tudja eltávolítani a lepedéket, ami kizárólag alapos fogmosással, fogselymezéssel
érhető el.


A korábban már említett savas kémhatása enyhén sérülékennyé teszi a fogzománcot és
az egyébként kemény, ellenálló zománcban ilyenkor még a fogkefe sörtéi is kárt
tehetnek. Ennek elkerülése érdekében az alma elfogyasztása után is várjunk fél órát a
fogmosással.

3. tévhit – „Nincs szükség fogmosásra, megteszi egy rágógumi is.”

Bár a rágógumi alapvetően élvezeti cikk, használata bizonyos feltételek betartása
mellett támogathatja a szájhigiéniát. A rágózás fokozza a nyáltermelést, ezáltal fontos
ásványi- és védekező anyagokhoz juttatja a fogakat, védve ezzel a fogzománcot.

Ha minden étkezés után cukormentes rágógumit rágunk, csökkenthetjük a lepedék
lerakódásának esélyét, hiszen a rágógumi rágása fokozza a nyálteremést, s ezzel javítja
a száj öntisztulási folyamatát.

Bár remek eszköz a kellemetlen szájszag semlegesítésére is, ugyanakkor fontos tudni a
túl hosszan tartó rágózás hátrányairól. Egyrészt 15-20 perces rágógumizást követően
már a nyál összetétele nem lesz jótékony hatással a fogakra, továbbá a folyamatos,
sokáig tartó rágási mechanizmus képes megterhelni az állkapocsízületet és a
rágóizmokat. Amennyiben ez bekövetkezik, állkapocsízületi fájdalom, kattogás
jelentkezik panaszként.


Mindemellett nem ajánlott a fogkefét és a fogselymet rágózással helyettesíteni, mert a
fogakon megtapadó lepedékréteg és az abban levő baktériumok a fogak felszínén
maradnak, és a rágógumi ezeket nem képes letisztítani.

 

 

Recent Posts